Drd. Ambrus-Pál Arnold

Kutatási terv

Doktori értekezésem témája katolikus liturgika- és egyházmegyetörténet határmezsgyéjén helyezkedik el, amely során az Eucharisztia szentmisén kívüli tiszteletének regionális és helyi aspektusait kívánom áttekinteni, pontosabban erdélyi egyházmegyében (ma Gyulafehérvári Főegyházmegye) működő főtársulat-központi egylet (Gyulafehérvári Központi Oltáregyesület 1898–1928 és Kolozsvári Központi Oltáregyesület 1928–1944) és a vele egységben lévő fiókegyesületek mindennapjainak, illetve alakulástörténetének felfejtése révén, körvonalazva az oltáregyesületi mozgalom mibenlétét a hívek lelki életének megújításában, elmélyítésében az eucharisztia-tisztelet terén (gyakori szentáldozás, adorációs és ájtatossági formák). Dolgozatom tervezett címe: Az Oltáregyesületek szerepe és jelentősége az erdélyi/gyulafehérvári egyházmegyében a 20. században.

A választott témát elsősorban, azzal indokolnám meg, hogy még nem született összefüggő írás az Oltáregyesületek átfogó történetének mibenlétéről, azok jelentőségéről, tudniillik ezen hittársulatok által kezd meghonosodni a liturgikus reform nyugati szelleme, amely a szentmisét helyezi vissza szándéka szerint a hívek leleki életének centrumába, ugyanakkor promoválja a gyakori, a szentmise keretében történő szentáldozás gyakorlatának a megvalósulását. Éppen ezért regionális egyháztörténeti-egyházmegyetörténeti, ugyanakkor az Erdélyi/Gyulafehérvári Egyházmegye az Eucharisztia szentmisén kívüli tiszteletét megcélzó liturgikus és liturgikatörténeti perspektívából kívánjuk megközelíteni. Tehát makroszinten a teológia résztudományain belül a liturgika és az egyháztörténelem határmezsgyéjén helyezkedik el, ugyanakkor mikro nézőpontból a helyi egyházmegye 20. századi történetének alakulásába ágyazva követi végig az Eucharisztia a szentmisén és a liturgián kívüli kultuszának alakulástörténetét az Oltáregyesületek megalakulásától (Kézdivásárhely 1876), azok mindennapi működésén át, el egészen az 1948-as megszűnésig. Itt főleg a központi Oltáregyesület működését, tagságát, mindennapi ügyeit (lelki, liturgikus és más vonatkozásban), egyesületi életét és az abban gyakorolt az Eucharisztia tiszteletet megcélzó ájtatossági gyakorlatait vesszük górcső alá.

A 19. században megjelenő Oltáregyesületek tehát az Eucharisztiához kapcsolódó közösségi ájtatossági formák helyi lecsapódása és fellendítője, amelyek elsődleges funkciója bevonni a vallásos, hitbuzgalmi egyesületi életbe a nőket (jól alátámasztja ezt az a tény, hogy ha megnézzük az egyes egyházközségekben megalakuló társulatok összetételét és főleg vezetőségét, akkor javarészt azok elnökei korabeli jómódú, tehetős hölgyek voltak ld. Kézdivásárhelyen br. Szentkereszty Stephanie) illetve a szegény templomok segélyezése. De mindezek mellett vesszőparipája az Eucharisztia szentmisén kívüli tiszteletének a fellendítése. Éppen ebből az indíttatásból szorgalmazta gróf Majlát Gusztáv Károly püspök körleveleiben ezen egyesületek megalapítását az erdélyi egyházmegyében, és ezek meghonosítása révén az Oltáregyesületi alakulatokban az Eucharisztia-kultusz centralizálását. E csöppnyi, mintegy ötven évet felölelő alakulástörténete az Oltáregyesületnek, az azok által kimunkált és élt ájtatossági formák, a plébániai szinten megalakuló egyesületek, az azokat egybefogó egyházmegyei gyűlés, illetve az azok által szervezett eucharisztikus kongresszus, majd pedig az Erdélyi Oltáregyesületi Lap megalakulása jelentősen meghatározta az egyházmegye liturgikus életét, annak hangsúlyait és formáit. Éppen ezért releváns a kutatási téma feltérképezése, amely által újabb adatokat lelhetünk fel az erdélyi egyházmegye történetének holisztikus áttekintésére, de különös tekintettel az Eucharisztia-tiszteletet megjelenítő és népszerűsítő ájtatossági formák, illetve tartalmak megismeréséhez, egyszóval az egyházmegye 20. századi liturgikus életének monitorizálásához.

Kutatásom hipotézise, hogy az Erdélyi Egyházmegyében kibontakozó élő és eleven Eucharisztia-tisztelet 20. századi történetében megkerülhetetlen beszélni az Oltáregyesületek jelenségéről, amelyek egyházmegyei szerte lévő jelenléte, tevékenysége és szerepe által virágzott az Eucharisztia kultusza – a mi értekezésünk szempontjából hangsúlyos az Eucharisztia szentmisén kívüli tisztelete – amelyhez sok esetben hozzákapcsolódott a szintén ebben az időszakban kibontakozó Jézus Szent Szíve-tisztelet. A népi ájtatosságok a liturgikus reformmal elinduló tömkelege újra felélesztette a mindennapi szentáldozás gyakorlatát, amely hozzásegítette az egyházat az Eucharisztia tiszteletének centralizálásához, amelynek „Sitz im Lebenje” a rendszeres szentáldozás megvalósulása. Az Oltáregyesületek ebben és ezért lettek és lehettek az Eucharisztia-kultusz egyházmegyei szintű fellendítői, és a liturgikus reform helyi „tolmácsai”.

A kutatási stratégiám több módszert ötvöz, a problémafelvetés átfogó megértéséhez szükséges, hogy az értekezés elején számba vegyük az egyház liturgikus gyakorlatának mibenlétét, különös tekintettel az Eucharisztia tiszteletének kérdéskörét, és annál is inkább, annak a liturgián kívüli tiszteletének nyomvonalait a kezdetektől fogva végigkövetni alakulástörténetét, főleg a fő- és központi társulatnak, amely kezdetben Gyulafehérváron (alapítási éve 1901), majd 1928-at követően Kolozsváron lesz. Ehhez deduktív módszerrel, közelítünk felmutatva jelentőségét az erdélyi egyházmegye lelki, közösség életében. Ehhez a munkához már számtalan tanulmány, cikk és tudományos igényű dolgozat látott már napvilágot, épp ezért ezen fejezet szummatív jellegű formában lesz elkészítve. A dolgozat főrésze, vagyis az oltáregyesületi élet felfejtésének részmozzanataihoz keresztmetszeti, esettanulmányszerű vizsgálati módszereket alkalmazunk. A célok megvalósításának érdekében át kell tanulmányoznunk az Eucharisztia-tisztelet általános szakirodalmát, amellyel meg kívánjuk alapozni a kutatás tudományrendszertan helyét, illetve a téma relevanciáját. A kutatás főrésze pedig eredeti levéltári dokumentumok alapján készítjük el, számba véve az egyházmegyében található levéltári források adatait a témában: a Központi Oltáregyesület Jegyzőkönyvei, Iktatókönyvei, Szálas iratai, levelezései, tagsági jegyzéke (Gyulafehérvár és Kolozsvár). Tovább a püspöki körleveleket és rendelkezéseket, az Oltáregyesület havilapját (kezdetben, 1903-től az Erdélyi Oltáregyesületi lap, majd 1928-tól az Oltár) és a korabeli munkákban, sajtóban való recepcióját.