Drd. Benkő Levente

Dolgozatom témája: A második világháború nyomai az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeteiben, az egyházi levéltári forrásokban, 1944–1946. A második világháború hatása az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeteire, az egyházi levéltári forrásokban, 1944–1946. (románul: Efectele celui de–al Doilea Război Mondial asupra comunităților reformate ale Eparhiei Reformate din Transilvania, în lumina izvoarelor bisericești, 1944–1946; angolul: The Impact of World War II on the reformed communities of the Transylvanian Reformed Church District, in ecclesiastical archives, 1944–1946)

Témavezető: dr. Buzogány Dezső egyetemi tanár.

A kutatás témája

Kutatásom témája a második világháborús front erdélyi átvonulásának következményei és a református gyülekezetekre gyakorolt hatása az Erdélyi Református Egyházkerület forrásaiban, 1944–1946-ban.

A téma jelentősége, a választás indoklása

A második világháború – az azt gyakorlatilag előidéző Nagy Háborúhoz hasonlóan – az emberiség huszadik századi történetének legnehezebb időszaka volt. Egyaránt megszenvedték azt a hadban álló országok katonái és civil lakosai, beleértve a magyarságot, ezen belül a romániai nemzetrészt is.

Az 1944. augusztus 23-i román átállást követő új hadi, katonapolitikai helyzetben a Magyarországon, valamint a trianoni utódállamokban élő testvérekhez hasonlóan az erdélyi magyarság is igen nehéz helyzetbe került. 1944 őszén csak az Erdélyi Református Egyházkerületből – az általam eddig feltárt források tanúsága szerint – részben az észak-erdélyi magyar hatóságok kiürítési parancsa hatására, részben attól függetlenül az egyházkerület lelkészeinek közel egyharmada távozott/menekült el szolgálati helyéről. A pásztor nélkül maradt nyájak, valamint a helyükön maradó lelkészek és családjaik is teljesen védtelenül, kiszolgáltatottan találták szembe magukat az ellenséges hadakkal, amelyeknek katonái a rongálásoktól a rablásokig és fosztogatásokig, a letartóztatásoktól és elhurcolásoktól a különféle erőszakoskodásokon át gyilkosságig terjedő skálán mozgó atrocitások sorozatát követték el. De nem egy esetben a szovjet és a román katonai túlerő nyomására Észak-Erdély területén visszavonuló magyar és német katonák is okoztak károkat a civil lakosság javaiban, s ez alól nemcsak a román, hanem gyakran a magyar lakosság, így a református hívek sem képeztek kivételt.

A front átvonulása és a rá következő időszak – hetek, hónapok – történései több szempontból is figyelemre méltóak, és főleg tanulságosak. Egyértelműen kirajzolódik például a helyben maradó, illetve az elmenekülő/távozó lelkészek és gyülekezeteik, továbbá a magyar és a román civil lakosság, a megszálló szovjet, illetve román katonai és részben civil hatóságok és a magyar lakosság közötti kapcsolatok alakulása. Számos példáját találjuk annak, hogy a szolgálati helyét és gyülekezetét el nem hagyó lelkipásztor puszta jelenlétének és a helyzet bölcs kezelésének hatására az adott gyülekezetek majdhogynem sértetlenül, de mindenképpen csekély károkkal úszták meg a front átvonulásának időszakát; ezzel szemben számos példáját találjuk annak is, hogy a lelkipásztor nélkül maradt gyülekezetek szenvedtek a legtöbbet anyagikban, testiekben/lelkiekben egyaránt. Számos példáját találjuk annak, hogy a lelkipásztor nélkül maradt gyülekezetek gondnokai, presbiterei hogyan vigyázták és mentették, amennyire lehetett, az egyház javait; miképpen arra is találunk példát, hogy az adott gyülekezetek miként fogadták szeretettel, vagy/és éppenséggel utasították el gyakran durva fenyegetésekig menően a gyülekezetébe 1945-ben hazatérni szándékozó lelkészt.

A történtek másik vetülete, hogy a közvetlen hadi események után a hozzátartozók az elhurcoltak/fogságba esettek keresésére indultak, és előfordult, hogy az Erdélyen át a Szovjetunió felé tartó szerelvények magyar foglyai segélykéréssel fordultak az erdélyi egyházkerület elöljáróihoz, többnyire akkori püspökéhez, Vásárhelyi Jánoshoz. Ezzel egy időben több lelkipásztor a püspökhöz intézett személyes levélben számolt be az 1944. őszi frontátvonulás során családjukkal, gyülekezeteikkel történtekről, és minderről az egyházmegyék, ezen belül, az egyházközségek is többé-kevésbé rendszerint tájékoztatták a püspökséget.

Tudomást szerzünk ezekből a forrásokból arról, hogy melyik gyülekezet milyen anyagi és személyi károkat szenvedett. Voltak lelkipásztorok és presbitériumok, akik/amelyek név szerinti pontos kimutatást készítettek arról, hogy gyülekezetükből kik estek el a harctéren, vagy kerültek fogságba, kik tűntek el a háború poklában, milyen körülmények között pusztultak el egyházközségi irat-, levél- és könyvtárak, kegyszerek; de arról is tudomást szerezhetünk, hogy szerencsés esetekben miként sikerült megmenteni a pusztulástól az egyház javait. Más szóval képet kapunk arról, hogy a tárgyalt időszakban és az adott körülmények között milyen volt a gyülekezetek élete. Mindezekről a történtekről az Erdélyi Református Egyházkerület kolozsvári Központi Gyűjtőlevéltárában, valamint az egyházmegyék és a gyülekezetek levél- és irattárában őrzött források is tanúskodnak; ezek képezik dolgozatom alapvető forrásait.

Dolgozatom tehát az Erdélyi Református Egyházkerületet, ezen belül a gyülekezeteket ért személyi és anyagi veszteségek/változások ez időbeni feltárására összpontosít, és csak annyiban tér ki az egyházkerületnek és a gyülekezeteknek a tárgyalt időszakban lezajlott belső, adminisztratív, más vonatkozású kérdéseire, amennyire azok az eddig feltáratlan témához kötődnek.

Idestova három évtizede gyűjtöm a tárgyalt időszakkal kapcsolatos adalékokat. 1990 után interjúk és élettörténet-beszélgetések sorozatát készítettem a második világháborút megjárt erdélyi egykori honvédekkel és hadifoglyokkal, illetve lágerekbe hurcolt civil deportáltakkal. Amint lehetőség nyílt rá, az 1990-es évek közepétől magyarországi és romániai levéltárakban is kutattam a vonatkozó forrásokat. Ezekből a beszélgetésekből és levéltári adalékokból köteteim, tanulmányaim jelentek/jelennek meg; meghívásra a témakörben előadások sorozatát tartottam ausztriai, magyarországi és romániai konferenciákon. 2006-ban a BBTE Történelem–Filozófia Kara történelem szakán ugyanebben a témában írtam szakdolgozatomat, majd 2020-ban a BBTE Református Tanárképző és Zeneművészeti Karán mesteri dolgozatomat.

Meggyőződésem, hogy a jelen- és az utókornak, elsősorban a református magyarságnak meg kell ismernie ezeket az évtizedeken át elhallgatott egyéni és közösségi történéseket. Éppen ezért célom, hogy az Erdélyi Református Egyházkerületnek a második világháború erdélyi befejező szakaszára és az azt követő rövid időszakra vonatkozó forrásait feltárjam, egyházkerületünknek erre az időszakra vonatkozó krónikája is napvilágot lásson, és egyben arra is rálátásunk legyen, hogy a második világháborúnak ez az igen tragikus és nehéz időszaka miként tükröződik egyházi forrásainkban. További célom, hogy a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára és a Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány közös gondozásában 2016-ban megjelent Krisztusban nyert erő. A tiszántúli református gyülekezetek háborús krónikája (1944–1945) című kétkötetes és igen hasznos forrásközléshez hasonlóan az Erdélyi Református Egyházkerület hasonló forrásgyűjteménye is megjelenjen nyomtatott könyv alakjában Az Erdélyi Református Egyházkerület Gyülekezeteinek háborús krónikája (1944–1945) (al)címmel.